Kutatók éjszakája az Atomiban

Kutatók éjszakája 2017 Debrecen
 

Kutatók éjszakája az Atomiban

Kutatók éjszakája

http://www.atomki.mta.hu/events/view/302



Előadás: Miről mesélnek a műtárgyak és régészeti leletek - a fizikusoknak?

Előadó: Dr. Szikszai Zita és Dr. Molnár Mihály (MTA Atomki)

Időpont: 2017-09-29 18:00

Helyszín: MTA Atomki, nagyelőadó (Debrecen, Bem tér 18/c, XII. épület 3. emelet)

Bejárat: a Poroszlay út felől

Kapcsolattartó: Herczku Péter



A műtárgyak, régészeti leletek tanulmányozásában ma már egyre nagyobb szerepet kapnak a természettudományos módszerek is. A fizika segítségével megállapíthatjuk a tárgyak, leletek korát, anyagösszetételét, illetve felfedezhetünk addig nem ismert részleteket is.



Az előadás első felében az Atomkiban, gyorsított ionnyalábokkal végzett vizsgálatokat mutatunk be néhány érdekes példán keresztül. Emellett kitérünk olyan módszerekre is, amelyek akár a múzeumokban is alkalmazhatók. Az értékes tárgyaknál fontos, hogy lehetőleg úgy vizsgáljuk őket, hogy ne kelljen mintát venni. Az elemösszetételből következtethetünk a tárgy, illetve a nyersanyaginak származási helyére, készítésének technológiájára, állapotára, de közvetett módon akár korára is.



Közvetlen kormeghatározásra alkalmas az előadás második felében ismertetendő gyorsítós tömegspektroszkópia, amely a szén saját radioaktivitásának mérésével akár 50 ezer évre is képes visszatekinteni a múltba. Mammutcsontok, elefántagyarból készült tárgyak, csonteszközök, emberi maradványok, papirusz- vagy pergamentekercsek, szőttesek és textíliák, faeszközök vagy akár egy edényben elszenesedett ételmaradvány kora is meghatározható ezzel a módszerrel. Ehhez szükség van ugyan mintavételre, de a korszerű mintafeldolgozási és mérési technikáknak köszönhetően már egy egészen pici anyagmennyiségből tudunk információt nyerni. Sőt szénizotóp-méréssel még arra is választ kaphatunk, hogy milyenek lehettek a táplálkozási szokásai (például vegetáriánus volt-e) az egykor élt embernek vagy állatnak.



Műkincsek és csontok mesélnek eredetükről, történetükről, és mindeközben megismerkedünk néhány érdekes mérési módszerrel is.

Teteje