Szeptemberi programok az Agórában

tudományos programok gíerekeknek Debrecenben
 

Szeptemberi programok az Agórában

A hagyományokhoz híven szeptember elején idén is kéthetes őszi technikai szünetet tartunk, viszont szeptember második felében már újra várják a hétvégi ismeretterjesztő foglalkozások a gyerekeket és a családokat. A kéthetente szombaton jelentkező Kreatív tudomány első programján, szeptember 22-én szélforgókat készíthetnek a kicsik és nagyok, miközben sok mindent megtudhatnak a szélről. A Vasárnapi tudomány szeptemberi programjain robotot építhetnek a résztvevők, valamint megismerkedhetnek a közismert és kevésbé ismert fafajokkal. A szeptember 28-án, pénteken megrendezésre kerülő Kutatók Éjszakájára ismét rendhagyó programokkal készülünk.

Bővebben: www.agoradebrecen.hu

Már lehet jelentkezni az Agóra októberben induló új klubjaiba. A népszerű robotika és ismeretterjesztő klubok mellett újdonság az a foglalkozássorozat, amelynek keretében egy működőképes holdbázist modellezhetnek majd a résztvevők. A bázis építése során belekóstolhatnak a gyerekek a robotika, biológia, fizika, csillagászat és a mérnöki munka szépségeibe, miközben felkészülnek egy izgalmas versenyre, a FIRST® LEGO® LEAGUE JR. programra.

A részletes információk itt olvashatók:

http://www.agoradebrecen.hu/agora-programok/agora-klubok/

Teteje