Új cég szállt be a repülő taxik fejlesztésébe, rögtön itt egy ígéretes példány

 

Új cég szállt be a repülő taxik fejlesztésébe, rögtön itt egy ígéretes példány

Az amerikai hadsereg számára helikoptereket készítő Bell Company egy sor érdekességet elárult saját repülő taxijáról.
 
Az amerikai hadsereg számára helikoptereket gyártó Bell Helicopter Las Vegasban rántotta le a leplet arról a koncepciójáról, ami hamarosan a személyszállítás jövőjét jelentheti.
 
A függőleges fel- és leszállásra képes jármű elektromos meghajtást kap majd, és képes lesz az önvezetésre is. A kabinban legfeljebb négyen utazhatnak egyszerre, az utastérben pedig mesterséges intelligencia, wifi-kapcsolat, vezeték nélküli töltő és videótelefon áll majd a rendelkezésre.
 
A Bell szerint az eszközzel jelentős mértékben le lehet majd rövidíteni az utazást, annak ideje alatt pedig az utasok beszélgethetnek, pihenhetnek vagy csak élvezhetik az utazást.
 
A cég egyelőre csak az utasoknak szánt kabint mutatta be, a meghajtást egyelőre “titkolják”. Scott Drennen, a Bell innovációs igazgatója a The Verge-nek úgy nyilatkozott, hamarosan ezt is bemutatják majd, de hogy a repülő taxin szárnyak, propellerek és/vagy rotorok lesznek-e hivatalosan nem tudni.
 
A Fast Company azonban úgy tudja, egy gázturbina termeli majd az elektromos áramot a járműnek.
 
 
 
 
 
 
Forrás: rejtelyekszigete.com
Teteje