2,5 milliárd forint pályázható felnőttek oktatására

 

2,5 milliárd forint pályázható felnőttek oktatására

Benyújtható szerdától a támogatási kérelem a "Munkaerőpiaci kompetenciák fejlesztése a konvergenciarégiókban" című 2,5 milliárdos keretösszegű pályázati felhívásra.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) kiemelt felhívására a Szövetség az életen át tartó tanulásért és a Nemzetgazdasági Minisztérium konzorciumként adhat be támogatási kérelmet.

A GINOP 6.1.4-16 kódjelű pályázat dokumentumai és a kitöltési program innen letölthető!

A program átfogó célja a foglalkoztathatóság növelése a Nyitott Tanulási Központok hálózata fejlesztésének és működtetésének támogatásával, az alapkészségek fejlesztése és a közösségi tanulás elterjesztése, az aktív korúak munkaerőpiaci versenyképességének javítása, illetve az önfoglalkoztatás segítése a munkaerőpiaci kulcskompetenciák, transzverzális készségek fejlesztésére építve.

A fejlesztés keretében legalább 50 tanulási központ fogja várni szolgáltatásaival azokat, akik a korábbi élményeik alapján kiábrándultak, negatív tapasztalatokat szereztek a hagyományos, kötött iskolai keretekben folyó oktatás területén, illetve azokat, akik számára kiegészítő szolgáltatásokra van szükség ahhoz, hogy a szakképesítést adó képzésbe tudjanak lépni.

Forras:

http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/25-milliard-forint-palyazhato-fel...

Teteje