25 milliárdos innovációs pályázat nyílik

pályázat innovációra
 

25 milliárdos innovációs pályázat nyílik

A Vidékfejlesztési Minisztérium közölte, hogy május 30 és november 30 között lehet pályázni innovációs projektekre - hangzott el a debreceni tájékoztatón.

Azokat a beruházásokat támogatják, amelyekben operatív csoportok létrehozása és működtetése és a konzorciumok innovatív projektjeinek megvalósítása szerepel a megvalósítandó tervek között.

Az elvárás az, hogy a támogatott fejlesztések hozzájáruljanak a mezőgazdaság fenntarthatóságához és a termelékenység növeléséhez, valamint a környezetvédelmi szabályok megerősítéséhez.

Csak azokat a programokat fogják támogatni, amelyeket még nem kezdtek el. Az is feltétel, hogy a konzorciumoknak legalább 5 tagot kell számlálni, akiknek 40%-a az adott szakágazatban kell, hogy dolgozzon.

Ezen innovációs csoportok teljes mértékben támogatva lesznek, de egy-egy csoport 150 ezer eurónál nagyobb összegben nem részesülhet (amit forintban nyernek majd el). További támogatott összegek: legfeljebb 206 ezer euró jut a mezőgazdasági termeléssel, a borászattal és az élelmiszer-feldolgozással kapcsolatos projektekre (egyéni beruházás esetén). Maximum 1 millió 30 ezer euró igényelhető a kollektív beruházások számára. Végül az erdőgazdálkodásra fordítható támogatás összege 112 ezer, illetve 560 ezer euró lehet.

Önálló tudományos célokra, vagy olyan projektekre, amelyek nem tudományos ismeretek alapján működnek, a támogatás nem vehető fel.

Az információkat Nagy Attila főosztályvezető ismertette.

Teteje