Akár 130 ezret is nyerhetsz évente!

 

Akár 130 ezret is nyerhetsz évente!

Az állam 20 %-ot jóváír az adónkból, ha takarékoskodunk. A nyugdíjbiztosítások közül 4 féléből választhatunk, ehhez talán kell egy kis segítség.

Azoknál a megtakarításoknál, melyeket nyugdíjcélra hozunk létre, a befizetések után 20 százalékos adójóváírást kaphatunk, és a számlákra utalják. Ha pedig ugyanerre a célra is használjuk fel ezeket az összegeket, még kamatadó és egészségügyi hozzájárulás (EHO) mentesen kaphatjuk meg a tőkét, és a hozamot.

A nyugdíjbiztosításoknál évente akár 130 ezer forint lehet az adójóváírás összege, amihez 650 ezer forintot kell befizetnünk.

Ha nyugdíjbiztosítást akarunk kötni, kettő dologra kell gondolnunk a kiválasztáskor

Két szempont és négy különböző mód van, amit át kell, hogy nézzünk, mielőtt döntünk.

Vegyes vagy unit linked biztosítás

• Hagyományos, vegyes életbiztosítás, melynek előre meghatározott, fix hozama van.  Itt már az elején tudjuk, hogy a végén mennyit veszünk ki.
• Befektetéssel összekötött (unit linked) életbiztosítás – ebben az esetben a biztosító eszközalapokba fekteti a pénzt, amit befizettünk. Mi kezelhetjük a portfóliót, amelyet alapokban összeállítottak. Választhatunk tanácsadót, aki segít, ha szükség van rá. Mindenképpen miénk a felelősség.

Rendszeres megtakarítás vagy egyszeri befizetés

Egyszeri díjas befektetés

Ezt azok az ügyfelek választhatják, akik már rendelkeznek egy jelentősebb megtakarított összeggel. Ez a fajta biztosítás hasonló a bankbetétekhez, az állampapírokhoz és a befektetési alapokhoz, valamint alkalmasak az év végi bónusz befektetésére. Itt fontos tudni, hogy évente maximum 130 ezer forintot írhatnak jóvá a számlánkon, tehát ha 650 ezer forintot befizetünk, akkor a maximális támogatást kapjuk az államtól.

Rendszeres megtakarítások

A kisebb összegű megtakarítással rendelkezőknek ajánlott, akik tudják vállalni a folyamatos, kisebb összegű befizetéseket, valamint a nyugdíjukat szeretnék kiegészíteni azzal a több millió forinttal, amit így gyűjtenek össze”.
A rendszeres megtakarítások esetében kaphatunk 20 százalékos adójóváírást a befizetéseink után.

A vegyes biztosításokat fix hozamuk miatt azoknak az ügyfeleknek ajánlják, akik nem akarnak a befektetéssel bajlódni vagy megelégszenek az átlagos hozammal.
A unit linked termékek pedig azoknak valók, akik szeretnének extra hozamot elérni és ezért hajlandóak kockázatot is vállalni.

A nyugdíjbiztosítások azért kedveltek, mert többségében hosszú távú, rendszeres megtakarítást jelentenek. A unit linked biztosítások teszik ki az összes nyugdíjbiztosítás 85 százalékát.

Önkéntes nyugdíjpénztárba (ÖNYP) vagy nyugdíj elő-takarékossági számlára (NYESZ) is befizethetjük a pénzünket. Ezek is adják a 20 százalékos jóváírást. A havi fizetés nem mindig kötelező, de fennáll a veszélye, hogy ha sokszor marad el a befizetés, öregkorára jóval kevesebb pénze lesz az ügyfélnek. 

Flex Contact Kft.

Vállaljuk az ezzel kapcsolatos tanácsadást és szerződések kötését.

E-mail: flexcontact@t-online.hu

Tel/Fax: 52/535-963

Tel: 52/535-964

Irodánk címe:
4025 Debrecen, Simonffy u. 5. f.2.
/Hal köz/ 

Biztosítás- Befektetés- Lakástakarék-Pályázat

 

Teteje