Hazai startup is versenyben a PowerUp döntőjében

magyar start-up
 

Hazai startup is versenyben a PowerUp döntőjében

A Heat Ventors hazai startup vállalkozás HeatTANK nevű energetikai újításával vált az InnoEnergy PowerUP versenye regionális döntőjének magyar győztesévé, így ez a társaság képviselheti hazánkat a november 22-i döntőben – adta hírül az MTI-vel a budapesti versenyt szervező EH Invest, az InnoEnergy szerződéses partnere.
A HeatTANK alatt egy hely- és költséggazdaságos hőenergia-tároló berendezéscsaládot kell érteni, melynek változatait háztartási, mezőgazdasági és ipari hőtárolási igényekre alakították ki – fogalmazta meg a lényeget a verseny szervezője. Farkas Rita, a HeatVentors ügyvezetője a közleményben hangsúlyozta, hogy a terméküket mihamarabb a nemzetközi piacra kívánják bocsájtani.
A PowerUP vetélkedő magyar nyertese a másik tizenkét regionális vetélkedő (Észtországtól Görögországig) első helyezettjével küzd meg, az első helyet elnyerő húszezer eurós pénzdíjat kap, illetve lehetőséget jelent, hogy a vállalkozás részt vegyen a startupokat segítő Highway programban – tudjuk meg a közleményből.
Az InnoEnergy Highway programja 150 ezer euró értékű befektetéssel járhat. A döntőt Budapesten rendezik meg november második felében.

Teteje