Idén a cégek helyett a NAV számol

személyi jövedelemadó bevallás
 

Idén a cégek helyett a NAV számol

Idén már nem létezik a munkáltatói adómegállapítás, a cégek helyett a NAV számol

2018-ban a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét azoknak is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, akik előzőleg munkáltatójuktól kérték az adóbevallás elkészítését.

A munkavállalóknak idén januárban már nem kell nyilatkozniuk arról, akarják-e, hogy munkáltatójuk készítse el szja-bevallásukat, mert már nem létezik a munkáltatói adómegállapítás. A NAV számukra is összeállítja a 2017-re vonatkozó szja-bevallási tervezetet. Ehhez semmilyen kérelemmel nem szükséges élni.

Ha nem szükség kiegészítés, korrigálás, a tervezet, akár az adózó közreműködése hiányában is érvényes személyijövedelemadó-bevallássá válik 2018. május 22-én.

Az elkészített adóbevallási tervezeteket a NAV 2018. március 15-től az Ügyfélkapun segítségével elektronikus formában biztosítja.

Idéntől mindenkinek a NAV állapítja meg az adót

Aki nem rendelkezik ügyfélkapus azonosítóval, 2018. március 19-ig kérheti a tervezet postázását levélben, SMS-ben vagy a NAV honlapján elérhető BEVTERK nevű űrlapon, formanyomtatványon, ezen túl telefonon, a 1819-es hívószámon, továbbá az ügyfélszolgálatokon.

Aki saját maga kívánja szja-bevallását elkészíteni, a NAV honlapján, illetve ügyfélszolgálatain már most hozzáférhet a 17SZJA nyomtatványt. Az új webes kitöltő felület 2018. január 8. óta éles a NAV honlapján, illetve a kormányzati honlapon.

Teteje