Kérdések és válaszok

CSOK 2016
 

Kérdések és válaszok

Mire vehetjük igénybe az új CSOK-ot és milyen típusai vannak?
A családok otthonteremtési kedvezménye kizárólag új vagy használt lakás vásárlására, lakásépítésre, vagy bővítésre vehető igénybe. Ennek értelmében nem finanszírozható belőle sem korszerűsítés, sem felújítás stb. A családok otthonteremtési kedvezményének, röviden CSOK-nak három típusa van. Alapvetően a családok otthonteremtési kedvezményét már meglévő gyermek, illetve gyermekek után igényelhetjük. A megelőlegezett családok otthonteremtési kedvezményét bizonyos számú (legalább egy) gyermek jövőbeni vállalása, már meglévő gyermek mellett  vehetjük igénybe. Az utólagos családok otthonteremtési kedvezménye pedig a később született gyermek(ek) után igényelhető, amikor a szülők már kaptak támogatást korábban, de időközben megszületett gyermekük után is igénylik a kiegészítést.  

Kik vehetik igénybe az új CSOK-ot?
Fontos változás, hogy a megelőlegezett CSOK-nál (amikor előre vállalunk egy bizonyos gyerekszámot), immár csak az egyik félnek kell 40 év alatt lennie. Igazolni kell továbbá minden esetben, hogy az igénylő saját maga – házastársak vagy élettársak esetén legalább az egyik fél – legalább 180 napja folyamatosan az egészségbiztosítás nyilvántartásában biztosított jogviszonnyal rendelkezik, de már a külföldi biztosított jogviszonyt is elfogadják. A 10 millió forintos, három gyermekre és új lakáshoz járó CSOK igénybe vételéhez pedig legalább két éves társadalombiztosítási jogviszony és 180 napos munkaviszonyszükséges. Utóbbi esetben követelmény, hogy az igénylő ne legyen nyilvántartva a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR), azaz ne legyen a mindenkori minimálbér havi összegét meghaladó, több mint 90 napja lejárt hiteltartozása.

Mit jelent a 10+10 millió forintos CSOK? Kik vehetik igénybe?
A módosított CSOK értelmében három gyermek vállalása esetén (amennyiben a felhasználás új lakás vásárlása vagy építés) a kedvezmény mértéke 10 millió forint vissza nem térítendő állami támogatás. Ha a lakáscélunk eléréséhez hitelre is szükségünk van, akkor ezt most igen kedvezményesen tehetjük meg az állami kamattámogatásnak köszönhetően. A kedvezményes hitel csak az előbb említett 10 milliós CSOK igénybe vételénél igényelhető. Ha tehát felvesszük a lakáshitelt, jó tudni, hogy az állam 10 millió forintig és maximum 25 évig nyújt támogatást. A kamattámogatás mértéke a kormányrendeletben meghatározott 5 éves ÁKK referenciahozam 130 százaléka, ami 3 százalékos ügyfél által fizetendő kamatot eredményez.

Milyen, a gyermekekkel kapcsolatos fontos tudnivalók vannak érvényben jelenleg?
Eddig, a jogszabály alapján azután a gyermek után igényelhették a szülők a támogatást,   aki nem töltötte be 16. életévét. Az új módosítás értelmében a gyermeket már 20 éves koráig figyelembe lehet venni az igénylésnél. Ez a korhatár kitolódik nappali tagozaton, felsőoktatási intézményben tanuló gyermek esetén, hiszen ekkor az igénylésnél a gyermekszámba számít a 25. életévét be nem töltött gyermek is. Szigorítás viszont, hogy nem igényelhető a CSOK gyámság alatt lévő gyermek után, csak vér szerinti és örökbe fogadott gyermekek után!

Milyen, az ingatlannal kapcsolatos fontos tudnivalók vannak érvényben jelenleg?
Eltörölték a támogatható ingatlanokra előírt 160 négyzetméteres felső mérethatárt, azaz ennél nagyobb lakásokra, házakra is lehet ezen túl CSOK-ot igényelni. Változás továbbá és a rendszer egyszerűsödését hozhatja, hogy mostantól nem kell figyelembe venni a lakóingatlanok energiahatékonysági szintjét a kedvezmény összegének megállapításánál. Fontos továbbá, hogy használt lakás vásárlása vagy bővítés esetén egy gyermeknél legalább 40, kettőnél legalább 50, háromnál legalább 60, négy gyermeknél pedig, legalább 70 négyzetméteres használt lakást kell vásárolnunk vagy bővítenünk. Ha új lakást vennénk vagy építenénk, akkor a lakás méretének minimum 60, a házénak minimum 90 négyzetméteresnek kell lennie. Ha ezek nem teljesülnek, akkor nem vehetjük igénybe a kedvezményt.

Ezen főbb változások történtek a CSOK életében, így 2016-tól már a fenti feltételekkel igényelhetjük a családok otthonteremtési kedvezményét. Ha esetleg, korábban már adtunk be igénylést, akkor az a korábbi feltételekkel, így a korábbi összegekkel kerül majd elbírálásra. Ha még nem kezdték meg a kedvezmény folyósítását, akkor lehetőségünk van visszavonni a korábbi kérelmünket, és újat beadni, így a már módosított összegeket kaphatjuk meg, amennyiben megfelelünk a feltételeknek. Az új CSOK-kal kapcsolatos bővebb tájékoztatásért érdemes erre az oldalra is ellátogatnod.

 

Forrás: nextlevel.hu

Teteje