A magánéletbarát munkahely a cég érdeke is

családbarát munkahely
 

A magánéletbarát munkahely a cég érdeke is

Nemcsak a munkavállalók, hanem a vállalatok érdeke is, hogy a munkahely családbarát legyen. Azonban nemcsak a cégnek, hanem a szülőknek is fel kell készülni arra, hogy elfogadják a feléjük érkező segítséget. 

Hazánkban a gyermekes anyák foglalkoztatási száma folyamatosan növekszik. Számuk közel annyi, mint a gyermekteleneké. A gyermekszületés nemzetgazdasági szempontból is lényeges, viszont az is fontos, hogy a szülők mielőbb visszatérjenek a munkába a szakemberhiány miatt, illetve, hogy a munkában is tudják tartani az embereket. A munkaerőpiacon igen vonzó a magánélet-barát munkahely minden munkavállaló számára, legyen gyermektelen, vagy gyermekes.

A GE a világ 140 országában több ezer munkatársát segíti egy Magyarországról induló kezdeményezéssel. Ez a kezdeményezés a Dolgozó Szülők Napja, ahol az érdeklődők szakemberektől kaphatnak tanácsokat a munka-magánélet sikeres összehangolása, a biztonságos internethasználat, a zaklatás, az atipikus foglalkoztatás, vagy az egészséges életmód kapcsán. Tapasztalataikat a vezetőik, illetve kollégáik is megoszthatják.

Példánkat már a Közel-Keleten és az USA-ban is követik. Ez a társadalmi innovációs program mindenkinek szól, akik szeretnének tanácsot kapni a munka-magánélet témakörben, segítségre van szükségük, szeretnék megosztani tapasztalataikat. Lehetnek gyermeket nevelő szülők, gyermekvállalást tervezők, idős szülőket ápoló kollégák, olyan kollégák, akik nem vállaltak gyermeket, de nyitottak és érdeklődőek az atipikus foglalkoztatás iránt.

A program kezdeményezője, Marton Éva elmondta, hogy az évek alatt az volt a tapasztalat, hogy a világ bármely pontján is éljen és dolgozzon az ember, hogy szülő, idős szüleit gondozó, vagy egyedülálló, de ugyanolyan kihívásokkal néz szembe a munka-magánélet összehangolásakor. Örömmel nyugtázták, hogy egy személyes indíttatásból indult kezdeményezés vezetői támogatással és önkéntesekkel néhány év leforgása alatt egy globális társadalmi innovációvá nőtte ki magát, és rengeteg embernek ad támogatást mindenhol a világon.

A „know-how” mindenkinek kell, a dolgozó szülőknek is. Hazánkban európai átlagban körülbelül 3 év is lehet az az idő, amíg az egyik szülő otthon marad a gyermekkel. Ez könnyebbséget is jelent a gyermekvállalásban, viszont a visszatérő szülők kiesnek a gyorsan változó munkafolyamatból ennyi idő alatt, ez pedig megnehezíti visszatérésüket. Ráadásul nagy kihívást jelent az is, hogy egyszerre koncentráljon a karrierjére és a családjára.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Család- és Ifjúságügyért felelős államtitkára, Novák Katalin arról beszélt, hogy a dolgozó szülők életében nagy kihívást jelent a munkahelyek és a család közötti egyensúly elérése. Ezért is fontos, hogy a munkahelyeken érvényesüljön a rugalmas szemléletmód. Olyan munkahelyekre van szükség, amelyek támogatják a családot, illetve olyan családokra, akik elfogadják a segítséget és a munkát is.

A vállalatok körében egyre elterjedtebbé válik a családbarát munkahelyek kialakítása, de elengedhetetlen, hogy a szülők elfogadják a segítséget, és ne érezzék úgy, hogy amíg az életük egyik területére elegendő időt szánnak, addig a másikra nem, mert elveszik azt. 

Teteje