Változzunk mi is a világgal

 

Változzunk mi is a világgal

A munkaerőpiacot rendesen átalakítja a digitalizáció, és erre a legjobb megoldás, ha előre nézünk, és nem visszafele. Az IVSZ főtitkára szerint az a legjobb megoldás, ha a digitalizáció érdekében növeljük a képzéseket, az átképzéseket és a rugalmasságot is.

Az Informatikai Vállalatok Szövetsége (IVSZ) főtitkára, Major Gábor a SMART 2017 konferenciáján kifejtette véleményét, mely szerint a digitalizáció nem válogat, nem kivételez semmivel és senkivel, hanem mindent átalakít, ami az útjába akad. Ennek pedig látható jelei is vannak már, amíg az egyik oldalon munkaerőhiány van, addig a másik oldalon a munkanélküliség jelenik meg. Az informatika területe sem jelent kivételt ez alól, ott is megjelenik mind a munkanélküliség, mind a munkaerőhiány.

A technológia fejlődésével eljutottunk odáig, hogy az adatokat ma már felhőkben tároljuk. Ennek köszönhető az, hogy egyre kevesebb hardveres szakemberre és egyre több szoftverfejlesztőre van szükség, mint eddig. A valódi áttörés azonban csak ez után fog bekövetkezni a robotikában. Hazánkban több kutatást is végeztek az utóbbi időben azzal kapcsolatban, hogy hány állást tudnának kiváltani az automatizálással. Körülbelül 500 ezerre teszik azoknak az állásoknak a számát, amelyek automatizálhatók lennének. Egyharmada kapcsolható az iparhoz, egyötöde pedig az adminisztrációs illetve az irodai munkákhoz. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézetének (GVI) felmérései alapján tehát a hazai foglalkoztatottaknak a 12%-a lehet az ügyben érintett.

A fejlődés azt is eredményezi, hogy olyan a gépek már olyan feladatokat is képesek ellátni helyettünk, amelyeket korábban elképzelni sem tudtunk. Major Gábor erre a gyomláló robot példáját említette, amely képes a hasznos növényt megkülönböztetni azoktól a növényektől, amelyeket el kell távolítania, mindezt szabálytalan sorok között. A munkaerőpiac átalakulása nem csak a mesterséges intelligenciát vonja maga után, hanem már az iparágak összeolvadását is.

Felmerül a kérdés, hogy a robotok elfogják-e venni a munkánkat? Az biztos, hogy sok változásnak nézünk még elébe, ezek azonban annyira gyorsan történnek, hogy teljesen nem tudunk felkészülni rájuk, hiszen nem láthatjuk egészen, hogy mi vár ránk legközelebb. A fejlesztések azonban eddig nem értek még el odáig, hogy az emberek tömegesen essenek ki végleg a munkaerőpiacról. Ez a változás leginkább a munkaerőpiac struktúráját érinti, például sokkal több ember dolgozik most vendéglátásban, mint korábban, mosodában viszont a korábbiakhoz képest csak huszadannyian.

Bár nem tudjuk, hogy mi lesz, de meg kell próbálnunk felkészülni a rugalmas alkalmazkodásra. A fő kérdés a digitalizációban az lesz, hogy képesek leszünk-e kihasználni az esélyünket, hogy a versenytársaink elé kerüljünk. Major Gábor úgy véli, hogy a digitális világra való felkészülésben nem állunk rosszul, és csak a stratégiák megvalósításán múlik az, hogy mennyit jelent ez a versenyképességünk szempontjából. A sikerhez azonban a cégeknek is változtatniuk kell, a szemléletformálás segíthet abban, hogy a változó világgal akarjunk és tudjunk lépést tartani.

Hamarosan elindul a Digitális Munkaerő Program, amire azért van nagy szükség, mert a követező tíz évben körülbelül 400 ezer ember munkahelyét változtathatja meg a digitalizáció, vagyis minél hamarabb megoldást kell találni a munkahelyek megóvását illetően és a munkaerő átképzésében is. Komoly gondot jelenthet, hogy a rugalmasságot nem követi a képzési rendszer. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, jogszabályok módosítására lenne szükség, illetve arra, hogy a képzőhelyek a munkaerőpiac igényeinek a kielégítésére törekedjenek. 

Teteje