Laguna Lux Fürdőszobaszalon

 

Laguna Lux Fürdőszobaszalon

Néhány mondatban szeretném cégünk rövid történetét bemutatni, azzal a céllal, hogy érzékelhesse folyamatos fejlődésünket, jobbító szándékunkat és tenni akarásunkat. Ez megmutatkozik mindennapos munkánk során is, amikor Önnel közösen, azon munkálkodunk, hogy az igényeinek megfelelően, a lehető legjobban rendezzük be szaniterekkel, és csempézzük ki fürdőszobáját, burkoljuk lakóhelyiségeit, teraszát.
A Katófer Kft, mint épületgépészeti és műszaki anyagok nagykereskedelmével foglalkozó cég, 1991 óta tevékenykedik a kelet-magyarországi piacon. 2004 óta a központi telephelyünk Debrecenben, a Vágóhíd utca 4 szám alatt található.
A „fürdőszobás” szakmában 1994 óta vagyunk jelen.
A Laguna Lux Fürdőszobaszalon 1997. július 22-én nyitotta meg kapuit a vásárlóközönség előtt. A fürdőszobaszalonunk az első volt Debrecenben, amely megépített minta fürdőszobákkal segítette a vásárlókat a döntésben. A nyitás óta folyamatosan fejlesztjük üzletünket, ami az alapterület és a választék bővítését egyaránt jelenti.
2000-ben épült új raktár és szerelvénybolt a telephelyen.
2002-ben megvalósítottunk egy teljes belső átalakítást és üzletbővítést.
2003-ban a szerelvényboltot bővítettük fürdőszoba diszkont résszel.
2006-os év során a fürdőszobaszalon épületére emeletráépítés készült. Természetesen légkondicionált az üzlethelyiség, a jó közérzet biztosítása érdekében. Saját parkolónkban könnyen és költségek nélkül állíthatja le gépjárművét. Főútvonalon, a belvárosból 5-10 perc alatt juthat el hozzánk (47-es főút a reptér irányába, a Hun utca sarkán). De a buszmegálló is pont előttünk található, amennyiben így érkezik hozzánk.
Fürdőszobaszalonunk két szinten, összesen 600 négyzetméteres bemutatótermünkben igényesen összeállított, komplett és minőségi áruválasztékot kínálunk vásárlóinknak. Fürdőszoba Diszkont és Szerelvényboltunk kb. 120 négyzetméterén komplett választékot kínálunk a kevésbé tőkeerős vásárlók számára is.

Termékválasztékunk címszavakban:

  • Olasz és spanyol, magyar csempék és padlólapok (Gardenia Orchidea, Ragno, Cedir, Zalakerámia, Peronda, Impronta-Italgraniti, Marazzi...)
  • Csaptelepeket (Kludi, Grohe, Hansgrohe, Axor, Teka, Mofém, Webert,  Fima Carlo Frattini, Tres…)
  • Porcelán szanitereket (Hatria, Villeroy&Boch, Alföldi, Duravit…)
  • Zuhanykabinok (Ravak, Sanplast, Roltechnik, Hüppe, Radaway…)
  • Fürdőkádak: acryl, acél, polimer kerámia. (Glass, Ravak, Roltechnik, Sanipro, M-Acryl, Polysan, Riho...)
  • Fürdőszoba szekrények (Sanglass, Arbi, Amazonas, Guido, Tboss. Vertex…)
  • Masszázskádak
  • Gőz- és hidromasszázs zuhanykabinokkabinok
  • Zuhanypanelek
  • Kül- és beltéri masszázsmedencék, ún.:jacuzzi, Spa
  • Finn és infra szaunák, egyedi méretben is
  • Csemperagasztók, fugázók, élszegők, vízszigetelések
  • Fürdőszobai kiegészítők
  • Szerelvények: törölközőszárító radiátorok, wc öblítő tartályok, ülőkék, szifonok, sarokszelepek, stb.
  • Vízmelegítők (gázos, elektromos), gázkazánok, radiátorok, víz- és csatornaszerelési anyagok, stb.
  • Melegburkolat: laminált padlók, fa parketták és kiegészítő elemeik

 

Szolgáltatásaink:

  • Hozzáértő és készséges személyzet
  • Szaktanácsadás, mennyiségszámítás, árajánlat készítés
  • Számítógépes látványterv készítése
  • Házhozszállítás (akár díjmentesen is)

 

LAGUNA LUX FÜRDŐSZOBASZALON
4030 Debrecen, Mikepércsi út 70.
Telefon / Fax: (52) 471-007
Telefon: (52) 520-860
Mobil: 06-30-429-7044

FÜRDŐSZOBA DISZKONT ÉS SZERELVÉNY SZAKÜZLET
4030 Debrecen, Mikepércsi út 70.
Telefon: (52) 520-861, (52) 471-007, (30) 429-7044

Honlap: www.lagunalux.hu, www.katofer.hu
e-mail cím: info@lagunalux.hu

Nyitva tartás:
Hétfőtől Péntekig: 9.00 – 18.00 nyári időszámítás

                             9.00 - 17.00 téli időszámítás
Szombaton:          9.00 – 13.00

Bízom benne, hogy hamarosan személyesen üdvözölhetjük!
Ha kérdése van, hívjon bátran a (52) 471-007, 520-860 telefonszámokon, vagy írjon a info@lagunalux.hu e-mail címünkre, a lehető leggyorsabban reagálni fogunk!

 

Teteje