Messze látó tudomány

Messzelátó tudomány
 

Messze látó tudomány

A Magyar Tudomány Ünnepe debreceni nyitóünnepsége idén egy jelentős évfordulóval is összekapcsolódik. Az MTA Atommagkutató Intézet idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. A hagyományosan a DAB székházban rendezett esemény helyszíne ezért 2014-ben az MTA Atomki.

Az ünnepség résztvevőit köszönti Török Ádám akadémikus, az MTA főtitkára, Gergely Pál akadémikus, az MTA DAB elnöke és Fülöp Zsolt, az MTA doktora, az MTA Atomki igazgatója. Sulik Béla, az MTA Atomki igazgatóhelyettese ad betekintést a kutatóintézet elmúlt 60 évébe. A tudományos előadásokat fiatal tehetséges kutatók, az MTA Lendület Programjának nyertesei tartják.

Kovács Tamás György, az MTA Atomki Elméleti Fizikai Osztályának munkatársa a részecskék fizikájáról, az anyagot alkotó, elképzelhetetlenül kicsi, szubatomi részecskékről beszél. Ezek viselkedését a hétköznapi szemlélet számára sokszor nehezen érthető törvények írják le. Mégis, az általunk közvetlenül megfigyelhető anyag legegyszerűbb tulajdonságait is az elemi részecskék és kölcsönhatásaik határozzák meg. A körülöttünk lévő anyag tömege például a neutronokat és protonokat alkotó kvarkok közötti erős kölcsönhatásból származik. Az előadásban az erős kölcsönhatás kutatásában elért eddigi eredményekbe és nyitott kérdésekbe kapunk betekintést.

Bárány Attila, a DE BTK Középkori, Koraújkori Magyar Történeti és Segédtudományi Tanszék kutatója ’A középkori Magyarország képe és emlékei Nyugat-Európában’ címmel arra a fő kérdésre keresi a választ, hogy hogyan tudott az ország ’csatlakozni’ Európához, s volt képes megmaradni jelentős hatalmi tényezőkkel egyenrangú monarchiaként, hogyan állt helyt a nagypolitika vérkeringésében. Az előadó Magyarországnak a Nyugattól való ’távolságát’ próbálja vitatni. A középkori Magyarország európai politikai szerepét, dinasztikus-diplomáciai kapcsolatrendszerét, illetve a róla Európában élő képet mutatja be.

Az ünnepségen kerül sor az MTA Atommagkutató Intézet Szalay Sándor-díja és az Észak-Alföldi Regionális Innovációs Díjak átadására.

A nap eseményeinek része az Atomki 60 évét bemutató kiállítás, melyet már 9:00 órától meg lehet tekinteni. A kiállítás ’motorja’ Molnár József, az MTA Atomki műszaki igazgatóhelyettese, aki szerint az Atomki hátrányból előnyt kovácsolt, amikor a vasfüggöny miatt elérhetetlen nyugati műszerek megvásárlása helyett nekiállt saját fejlesztésű berendezéseket készíteni.

Az előadások és díjátadók után megtekinthető az Atomki két laboratóriuma: a radiokarbon kormeghatározást végző AMS és a tandetron részecskegyorsító már üzembe helyezett gyorsítóteste a nagyfeszültségű tápegységgel. Messzelátó tudomány

Díjazottak

Az MTA Atommagkutató Intézet 2014. évi Szalay Sándor-díját a Tudományos Tanács döntése alapján Gulyás László tudományos tanácsadó nyerte el. A díj évenként egy alkalommal kerül kiadásra az előző években publikált különösen kiemelkedő kutatási eredmények alapján, amelyek a természet megismerését nagyban előrevitték, vagy olyan jelentős fejlesztési eredmény alapján, amely az intézet kutatási lehetőségeit lényegesen bővítette és nemzetközi viszonylatban is komoly instrumentális haladást jelent.

Az atomi ütközések leírása komoly kihívás a kutatók számára, mivel az ütközés energiájától függően sokféle folyamat lejátszódhat. Gulyás László e terület nemzetközileg elismert szakértője, aki az általa kidolgozott elméleti módszereket sikeresen alkalmazta az atomi ütközések során megfigyelhető jelenségek értelmezésére. Kiemelkedő eredménye egy számítógépes programcsomag kifejlesztése, amellyel az elektronemisszió folyamatát lehet tanulmányozni nagyenergiájú ütközésekben. A világ számos elméleti csoportjával alakított ki tartós kapcsolatokat, de kísérleti csoportok felkérésére is gyakran végez számításokat. Ugyanakkor figyelemmel kíséri az Atomkiban folyó kísérleti munkát is, és sok esetben biztosítja az elméleti hátteret az adatok értelmezéséhez.

Észak-Alföldi Regionális Innovációs Díjban részesülnek:

Pályázó: HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt. (4243 Téglás, külterület 0135/9. hrsz)

Pályázat címe: Passzívházak fűtésére és használati melegvíz előállítására is alkalmas hőszivattyús forróvíztároló kifejlesztése és sorozatgyártása

A fejlesztés újdonsága elsősorban az, hogy Magyarországon jelenleg kizárólag a HAJDU gyárt olyan használati melegvíz előállítására alkalmas hőszivattyús készüléket, amelynél a HMV tartályába beépített csőkígyó található. Ezzel a megoldással passzívházas fűtésre is lehet használni a terméket, továbbá integrálható más megújuló energiás rendszerekkel, mint napelem, napkollektor. A készülék rendkívül kompakt és energiahatékony lehetőséget nyújt kis energiaigényű lakóterek, lakások fűtésére, illetve melegvíz-ellátására. A készüléket jelenleg elsősorban a belga, olasz, lengyel, portugál, spanyol és francia piacon forgalmazzák, de a magyar kereskedelemben is kapható.

Pályázó: Dr. Oláh Gergely (4600 Kisvárda, Váralja utca 27.)

Pályázat címe: Laparoscopos training eszköz fejlesztése hasi tükrözéses eljárások gyakorlásához

A sebészet új korszakát éljük. Mióta az első bemetszést elvégezték az emberen a sebészek, gyorsabban gyógyuló betegeket és jobb műtéti szituációt próbálnak elérni. Ez sokáig a ’nagy sebész, nagy metszés’ elv alapján a második szempont szerint érvényesült, míg Philip Murret (1987) fel nem fújta a hasüreget CO2-vel és eltávolított egy epehólyagot kamera ellenőrzése mellett. Aztán kitalálták, hogy miként lehet akár egy lyukon keresztül operálni, sőt vannak természetes nyílások is, szóval miért ne vennénk ott ki valaki vastagbelét. A technika fejlődését azonban a gyakorló eszközök csak megkésve követték. Training boxok léteznek, de ezek rendkívül drágák, így egy átlagos rezidens számára nehezen hozzáférhetők, holott a gyakorlás mennyisége nagyban meghatározza a későbbi műtéti képességet. Kiderült, hogy az urológiától kezdve a nogyógyászatig nincs ilyen jellegű oktató berendezés, így ezek alapján mérnöki közreműködéssel és pályázati segítséggel kezdődött meg a fejlesztés, melynek eredményeként egy olcsó tréning eszköz jött létre.

Pályázó: DERULA Gyártó és Kereskedelmi Kft. (5000 Szolnok, Újszászi út 11.)

Pályázat címe: A Derula Kft. komplex faművelési innovációja

„Én vagyok a házad ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele."

Az erdőgazdálkodás és a faipar elválaszthatatlanok egymástól. A Derula Kft. befektetői köre az évszázados nyárfatermesztési hagyományok és kiváló termőhelyi lehetőségek ismeretében választotta Magyarországot; a helyben beszerezhető és termeszthető alapanyagra, a nemes nyárra alapozva terveit. A Derula Kft. Magyarországon valósított meg innovációt: intenzív művelési módszerekkel ápolt nyárfaültetvényeket hoz létre és ápolja azokat, továbbá ezen termékláncolatának egészére FSC tanúsítással rendelkezik. Elismerő oklevelet kap

Pályázó: Animi Beauty System Kozmetikai, Oktatási és Kereskedelmi Kft.

(4025 Debrecen, Simonffy utca 4-6. fsz. 23.)

Pályázat címe: Animi Beauty System: a lélek(sz)építés rendszere

A fejlesztés az Animi Lélekkozmetika know-how, egyedi módszertan létrehozását, a kozmetikus képzés és szakma új megközelítését foglalja magában. Innovatív, mert a bőr és lélek összefüggéseiből származó hatásait alkalmazza a gyakorlatban. Interdiszciplináris, betölti a kozmetika, bőrgyógyászat, a pszichológia, és a természetgyógyászat tudományterületek közötti hiátust, ugyanakkor hidat is teremt a fenti tudományterületekben működő szakemberek között. A pályázat bemutatja ennek a know-how-nak a gazdasági hasznosítását, az Animi Beauty System üzleti vállalkozást, franchise rendszert, ezt alkotó elemeit, saját fejlesztésű termékeit, szolgáltatásait, felnőttképzési tevékenységeit.

 A Magyar Tudomány Ünnepe ’Messze látó tudomány - felelős válaszok a jövőnek’ központi témához kapcsolódó ünnepség Debrecenben

Időpont: 2014. november 10. (hétfő) 10:00 óra

Helyszín: MTA Atomki, Nagyelőadó (4026 Debrecen, Bem tér 18/c)

Szervezők: MTA Debreceni Területi Bizottsága

MTA Atommagkutató Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

INNOVA Észak-Alföld Regionális Fejlesztési és Innovációs Ügynökség

Teteje