1.) Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték
Amikor a svéd Nobel-díj-bizottság a második világháború után, 1946-ban - "ihletett művészetéért, mely egyre merészebb és mélyrehatóbb, és melyet klasszikus humanizmusa, valamint kimagasló stílusművészete jellemez" - a hatvankilenc éves svájci-német írónak ítéli az irodalmi Nobel-díjat, már ismert az életművet lezáró és megkoronázó főmű, Az üveggyöngyjáték című nagyregény.
Hesse 1932 és 1943 között keletkezett írását sokszor együtt említik a XX. század nagy kísérleti regényeivel: Robert Musil "esszéregényével", A tulajdonságok nélküli ember című befejezetlen regénykolosszussal, Hermann Broch polihisztorikus regényeivel és elsősorban Thomas Mann Doktor Faustus című művével. Ám Az üveggyöngyjáték visszanyúlik egészen a XVIII. század új német regényirodalmáig, pontosabban és főképpen Goethe Wilhelm Meister tanulóévei (1796) című művelődési regényéig, melynek Az üveggyöngyjáték egyfajta pandanja. A regény utópisztikus mű is egyben, de nem olyan értelemben, mint például Jules Verne írásai, melyekben az író egy távoli jövőben megvalósuló technikai fejlődés lehetőségeit vizionálja, de nem is platóni értelemben, vagyis nem egy "tökéletes" államszerkezetet vázol fel, hanem a két világháború közötti, diktatórikussá vált államrendszerek - főképp a Hitler hatalomra jutása utáni Németország - politikai és hatalmi viszonyaira igyekszik választ keresni egy több évszázaddal később játszódó történetben. A krízis gyökerei Hesse szerint visszavezethetők az újkor hajnaláig, és a válság a XX. század fordulóján, a fin de sie`cle idején, a "tárcairodalom kora" végén éri el azt a mélypontot, melyben a szellem teljesen értékét veszti, és a pusztulás, a nyugati kultúra hanyatlása elkerülhetetlenné válik. Ebből a szakadékból igyekszik Kasztália, az elit pedagógiai tartomány a szellem feltámasztásával kiutat keresni. Vajon életképes-e ez a szellemi elit, és képes-e valamikor a XXIV. században is megőrizni a "klasszikus humanizmus" értékeit?
"Az üveggyöngyjáték tehát játék kultúránk minden tartalmával és értékével; úgy játszik velük, ahogy, mondjuk, a művészetek virágkoraiban egy festő játszadozhatott palettája színeivel. Amit az emberiség megismert, ami fenséges gondolatot és műremeket létrehozott alkotó korszakaiban, amit a tudós szemlélődés következő periódusai fogalommá alakítottak át és elménk birtokává tettek: a szellemi értékeknek mindeme roppant anyagán az üveggyöngyjátékos úgy játszik, mint orgonán az orgonista, és ez az orgona szinte elképzelhetetlenül tökéletes, billentyűzete és pedálja letapogatja a teljes szellemi kozmoszt, regiszterei csaknem számlálhatatlanok; ezen a hangszeren, elméletileg, eljátszható a világ egész szellemi tartalma."
2.) Hermann Hesse: Assisi Ferenc – Giotto di Bondone freskóival
"Egy tiszta és nemes lelkű ember élete mindig szent és csodálatos dolog, mely hallatlan erőket sugároz, és a messzi távolban is érezteti hatását. Ezt az assisi poverello életén még világosabban láthatjuk, 
mint régebbi korok legtöbb más hőse és nagy szelleme esetében. Ha csak egészen felületesen és felszínesen szemléljük is, könnyen észrevehetjük, hogy évszázadokon át egész Itáliában egyetlen embert sem övezett annyi szeretet és tisztelet, mint a szerény és alázatos Ferencet... Kiváltképp a világhírű Giottót, az újabb kor első nagy festőmesterét ösztönözte Ferenc iránt érzett hálája és nagy szeretete, valamint Ferenc szelleme arra a mély és hőn izzó ábrázolásra, melyet csodálatos művein fellelhetünk... Az újabb művészet történetében talán nincs még egy olyan emberi alak, mint Ferencé, melyről oly sok nagy mester álmodott volna, és melyet mindegyik a maga álma szerint örökített volna meg megdicsőült alkotásokban... Azután a szent érzéseitől és szellemétől ihletetten nem kevés költő is megörökítette és megénekelte. Ferenc e követői és tisztelői többnyire a nép nyelvén szólaltak meg, méghozzá jóval Dante előtt, és ezért az itáliai versköltészet előfutárainak vagy megalapítóinak kell tekintenünk őket... Ha valaki meg akarná kérdezni: hogyan nevezheted Ferencet hatalmas költőnek, amikor semmi mást nem hagyott ránk, csak a Laudes creaturarum-ot? Nos, akkor így felelnék neki: de hisz ő ajándékozott meg Giotto halhatatlan képeivel és minden szép legendával és Jacopone meg az összes többi költő énekeivel és az ezernyi káprázatos műalkotással, melyek nélküle és lelke titkos és a hatalmas szeretete nélkül sohasem születhettek volna meg. És egy volt azok közül a rejtélyes nagyságok közül, az egyik legkorábbi, akik tudattalanul azon a csodálatos, óriási építményen munkálkodtak, melyet renaissance-nak, azaz a szellem és a művészetek újjászületésének nevezünk."
A borítón Giotto di Bondone Assisi Szent Ferenc legendája című freskójának egyik jelenete látható.
3.) Hermann Hesse: Klingsor utolsó nyara – Gunter Böhmer akvarelljeivel
Hermann Hesse 1919-ben, a magánéletében bekövetezett krízisek és az első világháború traumája után, új életet kezdve írja részben van Gogh-ihletettségű, expresszionista elbeszélését új lakhelyén, az egzotikus dél-svájci Montagnola egyik, kissé romos palazzójában. A Klingsor-elbeszélés alapérzése a szorongás és a rettegés. A főhős önpusztító élete pedig kétségbeesett küzdelem és versenyfutás az elmúlással, a halállal. Klingsor azért szorong és retteg, mert művészetével egy újfajta ábrázolást, a megélt és hiteles, expresszív képi lélekábrázolást kívánja megtalálni, melyben a formai újításon túl képes megfesteni az ellentéteket megszüntető, idő és tér korlátait szétfeszítő, örökkévaló pillanatot: a duálissá hasadt élet feloldását a visszanyert Egységben. És amíg ez nem sikerül, Klingsor szenved és elkeseredetten küzd.
Amint "megvilágosodik", és sikeresen megküzd az önarcképpel is, megnyugodhat, mert: "Hitte, hogy ebben a portréért megvívott küzdelemben nem csupán egyetlen ember sorsa és számadása forog kockán, hanem általános, elkerülhetetlen, alapvető emberi dolgokról van szó. Érezte, ezúttal hatalmas feladat, sors vár rá, s minden korábbi félelme és menekülése, minden mámora és botorkálása ettől a feladattól való félelem és menekülés volt. Megszűnt immár a félelem, a menekülés, nem volt más, csak szaladni előre, hadakozni, győzni és elpusztulni. Klingsor győzedelmeskedett és elpusztult, szenvedett, kacagott, foggal-körömmel küzdve haladt előre, gyilkolt és meghalt, szült és megszületett."
Jelen kötet Gunter Böhmer, Hesse fiatal festő barátja illusztrációival készült Hermann Hesse halálának ötvenedik évfordulója alkalmából.
4.) Hermann Hesse: Sziddhárta – Hindu rege – Jayantha Gomes akvarelljeivel
"Homályos és torz az akarat pillantása. Csak amikor nem kívánunk semmit, csak amikor tekintetünk tiszta szemlélődésbe kezd, akkor tárul fel előttünk a dolgok lelke, a szépség. Ha szemügyre veszek egy erdőt, amelyet meg akarok vásárolni [...], akkor nem az erdőt látom, hanem csak az akaratomhoz, terveimhez, gondjaimhoz és pénztárcámhoz mérem... Ha azonban nem akarok tőle semmit, ha "önfeledten bepillantok zöld mélységébe, erdővé, természetté és növényzetté válik, és megnyílik szépsége [...] Mert a szemlélődés nem kutatás vagy kritika, semmi más, csak szeretet. Lelkünk legmagasabb és legkívánatosabb állapota: a vágyakozástól megszabadult szeretet."
Ezzel a szeretettel szemléli a megvilágosodott Sziddhárta a világot, amikor a történet végén Govinda, Sziddhárta árnyéka és barátja harmadszor visszatér hozzá, hogy amint homlokon csókolja a megvilágosodottat, maga is megtapasztalja a mindent átfogó, nagy egységet, amelyben a mulandó, örökösen áramló létezést az örök lét fogja át és tartja össze a víznek, mint egységszimbólumnak bölcsen mosolygó maszkjában.
A borítón Jayantha Gomes Sziddhátra ébredése és átkelés a folyón című akvarelljének részlete látható. Jayantha Gomes Srí Lanka-i születésű képzőművész, író, zenész. 1978 óta rendszeresen jelentkezik kiállításokkal Európa, Ázsia számos országában és az Egyesült Államokban. 1986 óta Calwban, Hermann Hesse szülővárosában él és dolgozik. 1993-ban illusztrálta Hermann Hesse Sziddhárta című művét. Több nemzetközi díjjal tüntették ki. Srí Lanka első művészeként 1999/2000-ben felterjesztették a legrangosabb ázsiai kulturális díjra, a japán Fukoka Asian Culture Prize-ra. Sokéves művészi tevékenységéért és humanitárius elkötelezettségéért 2005-ben elnyerte Calw városának polgári érdemérem kitüntetését. Művészete alapvetően a buddhizmus filozófiájából táplálkozik. Műalkotásait elsősorban a harmónia eszméje jellemzi.
Hermann Hesse - Alexandra Könyvesház - Debrecen Portál
